GYAKORLÓVEZETÉS

SZABAD IDŐPONTOK JÚLIUS 23-tól FOGLALHATÓK, MINDEN CSÜTÖRTÖKI NAPRA!

Felmerült már Önben a gondolat, hogy  újra vezetni akarok, újra vezetni szeretnék? Közben ott mocorog az érzés, hogy félek vezetni? Sokakkal előfordul, hogy a régebben megszerzett vezetői engedélyét már egy ideje nem használja. Egyszer mégis eljöhet a pillanat amikor ismét hasznát vehetné a jogosítványának. Huzamosabb idő után megkopnak az emlékek, szertefoszlik a valamikori rutin, magabiztosság. Felelős megoldás, hogy a visszatérés előtt biztonságos körülmények között, szakember segítségét kérik! Gyakorló vezetést biztosítok praktizáló szakoktatóként, oktatópedálos tanulóautómmal!

A már jogosítvánnyal rendelkezőknek speciális gyakorlási lehetőséget biztosítok, hiszen nekik, ha már felelevenítettük az alapokat, nem a sikeres forgalmi vizsga a cél, hanem közlekedési rutin visszaszerzése.

Ezért értük megyek a megadott címre, sőt ott is fejezzük be a vezetést. Gyakoroljuk az otthonról a munkahelyre és visszajutást, a leparkolást. Nem vagyunk a tanulóvezetők útvonalaihoz kötve. Ez természetesen nagyobb megtett távolságokat is jelent, intenzívebb programot.

Annak érdekében, hogy a célt elérjük, egyszerre 2 óra vezetését ajánlom. Ebben az esetben, a tanulóvezetőktől eltérően, ez alkalmanként 120 levezetett percet jelent.

A gyakorlóvezetés díja 8 000,- Ft/ óra, azaz alkalmanként 16 000,- Ft. A díj fizethető előreutalással, alkalmanként készpénzben, illetve bankkártyás fizetéssel is. Ebben az esetben terminálhasználat helyett, az általam kiállított számlát email formájában elküldöm telefonjára. A csatolt számla megérkezésekor, az Ön telefonjáról rögtön fizethető az összeg.

>> Vezetési időpontokat foglalhat online formában itt <<!